Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Farkas

Nagy Lajos képtelen természetrajza:

 

A FARKAS

A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitáselmélete alapján jó pestiesen az mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük. Mert ha a bárányhoz viszonyítjuk a farkast, vagy a galambhoz, pláne a sült galambhoz, akkor a farkas vad és vérengző és veszedelmes és kegyetlen. De ha a tigrishez viszonyítjuk, akkor meg egészen helyre kis megjárja állat, olyan középvad, illetve félszelíd, egyszóval: mérsékelt. Az emberhez, a természet koronájához (Zürichben nem is jegyzik) viszonyítva pedig a farkas valóságos kis árvácska, ibolya és gyöngyvirág, sőt árvalányhaj vagy tejbegríz, már aszerint, hogy ki mit szeret. Mert bizonyosra kell vennünk, hogy meghaltak mostanában emberek, akik sokkal jobban szerettek volna egy farkasfalkával találkozni, mint néhány, az ember ábrázatát jogtalanul viselő "felelőtlen egyénnel".

A farkas különben a kutyafélék családjához tartozik, mondhatnám, hogy a farkas egy vadkutya. Táplálékát élő állatok képezik, leginkább szereti a bárányhúst, de megelégszik nyúllal, mókussal, tyúkkal, szamárral is, ha olyan szamár bárányra nem akad, aki éppen hajlandó az ő táplálékát képezni. Ha élő állat nincsen, akkor kínjában a gyökeret, a füvet, meg a fa kérgét rágja, de meg nem eszi.

Nagyságára nézve a farkas akkora, mint egy jól megtermett komondor, sőt a színére, élettartamára, táplálkozására és kedvenc szórakozásaira nézve is pont akkora. Aki pedig nem tudja, hogy mi az a komondor, s esetleg azt sem tudja, hogy mekkora, hát arra nézve egy felnőtt, tauglich ohne Gebrechen farkas másfél méter.

A farkast a régi magyar nyelv fenének, fenevadnak hívta, de mivel a fene szót használni nem fért össze a régi magyarok précieuse-ségével, hát elkezdték farkasnak mondogatni, s ez a név aztán rajtaragadt a szegény ártatlan állaton. Persze ugyanúgy mondogathatták volna fülesnek, szemesnek, vagy fogasnak is, de nyilván elfelejtették.

A farkas színe rozsdavörös, hasonlatos a kétfilléres és a krajcár színéhez, amire öreg emberek, akiknek jó a memóriájuk, még biztosan emlékeznek. Gyöngébbek kedvéért megmagyarázom, hogy a kétfilléres és a krajcár pénz volt, kis kerek, lapos bronzdarabka, őseink két ilyen bronzdarabkát fizettek, ha át akartak menni Pestről Budára a hídon. Ebből is látható, hogy milyen rettenetes életük volt őseinknek. Azóta a világ nagyot fejlődött, az általános emberi boldogság emelkedett, mi már ingyen mehetünk át a hídon.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.